Budapest

aka a világváros és az ország egyik legjobb színésze, Garas Dezső.

A Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni hecckampány pénteki, remélhetőleg befejező részében feltűnt, hogy egyáltalán nem érdekelnek a felszólalók, hanem leköt az a rengeteg gyönyörű nő körülöttem.

A judapest.org-on olvastam, hogy már hétfőn csajozhatott aki akart, és tényleg, a politikai és közéleti térből kiszorult jó háttércsajok most a Hollán Ernő utcában jelentek meg hirtelen. Ha jól számoltam hetven lányról, asszonyról készítettem képet. Kivétel nélkül gyönyörűek voltak, és vennék tőlük használt autót.

Az itt látható nők egy része a Hollán Ernő utca antifasiszta részén álldogált, mások azok között tűntek fel, akiket Hír tévé a magyargyűlölet elleni tüntetőkként definiált.

Hezitáltam, hogy posztoljam-e őket, de sajnos azt, hogy melyikük a legszebb, ezen a gyönyörű demokratikus napon nem dönthettem el egyedül, ezért a kérdésről a népszerű portálon szavaztatunk - valamivel kevesebb mint 3,7 milliárd forintért. Tessék szavazni, ki a legszebb magyar tüntető!

Sajnos az összes képet, amit készítettem, nem bírná el az internet, ezért a városképvédelmi bizottság rendkívüli ülésén előzetes szűrést eszközöltünk. Azok a lányok, akik egy képen szerepelnek, így együtt jutottak a döntőbe.

És itt található a szavazógép:

Ugye mindenkinek feltűnt, hogy ebben a fagyos-napsütéses áprilisban mintha minden a feje tetejére állt volna. A kormány az ellenzék áskálódásának eredményeképpen széthullott, kedvenc időtöltésünknek, az olvasásnak, már az úttesten is áldozhatunk, a cumi pedig a kutyus szájába került. Egyedül a BKV-nál nincs változás, a közlekedési vállalat továbbra is megbízható módon irracionálisan teljesít, és azok számára teszi lehetővé a jegy- és bérletvásárlást, akik jeggyel vagy bérlettel egyébként már rendelkeznek. Különben hogyan máshogy jutnának le az árusító pultig?

A világváros forgalma meglehetősen gyakran ellehetetlenül. Egy-egy indolens sofőr vagy baleset miatt autók, buszok torlódnak fel. Ma, miközben szokásos ellenőrző körútamra indultam, a Ferenciek terén egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Buda felé már vagy hat csuklós busz álldogál, majd néhány rendőr is feltűnt. Azonnal levontam a következtetést, baleset történt, és odamentem, hátha személyes tekintélyemmel és figyelmemmel segíthetek.

Hát, amit ott láttam, az minden képzeletemet felülmúlt. Egy 7-es busz kerekeivel a padkán állt, előtte egy VW Polo, amelynek jobboldala behorpadva, végighúzva.

Mindennapos baleset, könyveltem volna el, amikor megjelent a kis gépkocsi vezetője: egy saccra hetvenéves nénike, aki két botjával is alig tudta körbe járni autóját, hüledezett, és első ijedtségében kártérítést követelt. Nagyon megsajnáltam szegényt, pedig úgy találtam, ő lehetett a hibás. Hiába, nem szabad a buszoknak fenntartott sávban közlekedni.

Aztán persze ennek a posztnak létezhetne egy olyan befejezése is, amelyben azon morfondíroznék, hogy vajon azoknak az óriási Mercedeseknek, Range Rovereknek, stb, amelyeknek mozgáskorlátozott igazolvány látható a szélvédője mögött, ugyanilyen sorsú vezetőik vannak-e.

Miközben virágba borulnak a fák, pókocskák és méhecskék mászkálnak téli merevséggel a falakon, a gépesített világ autófüstös járdaszigetén bimbózik a szerelem.

"Fasz" - üvöltötte nekem egy harmincas, amúgy legalább érettségizettnek tűnő alak néhány hónapja, miután a mozgólépcsőn lépteimet szaporázva igyekeztem lejutni a a metróba. A fiatalembert az zavarhatta meg, hogy én a mozgólépcsőn nem álldogáltam, hanem mivel sietős dolgom volt, lefelé haladtam, amikor egyszer csak az említett úr háta az utamat állta. Volt már máskor is ilyen, nem kedvetlenít el. Hasonló esetekben, lelassítok, hátulról közelebb hajolok az előttem álló füléhez, és bocsánatot kérve megvárom, amíg a bal lábáról a jobbra teszi át a testsúlyát, hogy elférjek.

Utat kell adnia, mert ez a szabály, látható a mellékelt képen is. Hanem, Budapesten, tapasztalatom szerint minden 23. ember felháborítónak, és személyéhez méltatlannak érzi a kérést, és többnyire csak egy haragos tekintet valamint némi morgás kíséretében tud arrébb állni. (Sajnos nem rendelkezem reprezentatív kutatással arra nézvést, hogy mennyien álldogálnak akkor is a bal oldalon, ha erre nincs okuk. Egy másik meglátásom szerint viszont egyre ritkább a baloldalon álldogáló utas, a többség kezd áttérni a jobboldali mozgólépcsőzésre. Mindez persze ideális esetben, nem a csúcsforgalomban érvényes szabály)

Elhaladtamban a legkülönfélébb morgások hallhatók: "Hova siet?" továbbá a "Jaj, de sietős!" valamint a "Minek siet?!" kombinációi. Az obligát: "Ezek a mai fiatalok!", vagy a "Hogy nem tud várni?!" variációi. Ezek a megjegyzések nem igényelnek választ - olvasható a BKV mozgólépcső-szabályzatában. Lényegük, hogy elhangozzanak. Az UTAS, mint egyszeri és megismételhetetlen személyiség ezzel fejezi ki sértettségét, a feszültség így eszkalálódik. Pedig egyszerű: Jobbra állj, balra járj! Ezek a bizonyító erejű fotók végre lerántják a leplet a világváros mozgólépcsőin tapasztalható terrorról. Az egyik oldalon béke és szabálykövetés, a vele szomszédos mozgólépcsőn anarchikus állapotok.

A budapesti közlekedésről zajló széles körű - a világváros egészét érintő - társadalmi egyeztetés újabb megállójához érkeztünk. Már korábban is a revelációval hatott rám, hogy a - mindig érdemi és higgadt keretek között maradt - viták a leggyakrabban arról folynak, hogy milyen módon ésszerűsítsük a BKV közlekedését, és mikor, hol, mennyire csökkentsük, illetve szüntessük meg a felesleges járatokat. Azt tudom mondani, hogy a BKV felelős vezetői és a fővárosi közgyűlés is eddig minden esetben a legjobb döntést hozta. Amint a kisfilmen is látható, a közlekedési vállalat valós kérdésekre kiérlelt és megfontolt válaszokat adott.

Magam is elégedett vagyok a főváros tömegközlekedésével. Az elmúlt évtizedekben számos nyugat-európai és Európán kívüli tömegközlekedést sikerült a budapestivel összehasonlítanom. Mondhatom, mind minőségben, mind a szolgáltatás kiterjedtségében a Budapesti Közlekedési Vállalat felveszi a versenyt.

Váratlanul ért azonban egy jelenség, amely elgondolkodtatott ebben a pénzszűkös világban. Egy munkás, és napfényes szerda délelőtt azt figyeltem meg, hogy a 4-6-os villamos szinte üres, egyáltalán nincs kihasználva. Azt hiszem, ennek a gazdaságtalan és pazarló magatartásnak létezik valamilyen racionális oka. A főváros belső részét körbekerülő 4-6 os villamos a fővárosiak számára egyre kevésbé érdekes, már nem használják, azt gondolom, az új Combino villamosok iránti lelkesedés lelohadt, és már csak néhányan -azok is szenvedélyből - használják.

Ez megint egy olyan kérdés, amelyben összefogásra van szükség. Tudom, bármennyire is a legmegfelelőbb emberek vannak a főváros vezető pozícióiban, de még számukra is vannak szent tehenek, tabuk, amelyek megsértésétől ezek az okos emberek is óvakodnak. Mindannyiunk érdeke, hogy azt a pénzt, amit az adózók segítségével az Apeh gyűjt össze, minél hatékonyabban költsük el. Tudnunk kell felelősen dönteni, ezért itt a blogon jelentem be, hogy javaslom a 4-6-os villamos menetrendjének módosítását, a ritkítását, továbbá a Combino villamosok hosszának racionalizálását. Az így megspórolt pénzből újabb buszokat vásárolunk, amelyek a buszmegállókban várják meg, amíg elegendő utas összegyűlik, és csak aztán indulnak útjukra. Az első ilyen próbajáratot a Batthyány térnél fotóztam le.

A Károly körúton a tavasz jegyében ingyenesen látogatható borfesztivál készülődik. A fabódékat felállították, mindenki eltette a megfelelő mennyiségű csúszópénzt, engedélyek kiadva, most már jöhet a - Index szerint hűvös, szeles - purim, akarom mondani húsvét.

A tavasz azonban tegnap éjjel hidegkúton télies formáját mutatta, konkrétan behavazta a sofőröm gépjárművét.

Ma reggeltől a metróhoz levezető mozgólépcsőt már nem lehet bárhonnan érkezve, akár cikk-cakkban, vagy szlalomozva megközelíteni. A BKV csodálatos leleményességgel sárga-fekete csíkos szalagot húzott ki a jegylyukkasztótól egészen a mozgólépcső tetején lévő terelőkorlátokig.

Úgy kell elképzelni ezt az egészet, mint egy tölcsért, amelynek a felső peremét akkor érjük el, amikor a jegyünket érvényesítettük, onnan egy szűkre szabott folyosón, a BKV ellenőrök és biztonsági őrök sorfala között lehet a mozgólépcsőt megközelíteni. Hirtelen nem találok magyarázatot erre a fura jelenségre, csak feltételezni tudom, hogy azokra az utasokra gondoltak, akik a jegylyukkasztótól a lefelé vezető utat korábban nem találták meg, hanem eltévedtek.

A képek a Batthyány téren, és a Kálvin téren készültek.

Már kora reggel azon törtem a fejemet, hogy ezen a csodálatos ünnepnapon, melyik megemlékezésre menjek el. Gondolataimat a Gresham palotaszállóban rendeztem, ahova reggelizni mentem. Persze azt már csak a taxiban, a helyszínen tudtuk meg, hogy a Roosevelt térre nem lehet behajtani, ezért a taxisofőr, aki annyira kedves volt, hogy mivel nem volt nálam pénz, meghitelezte az utamat, az alsó rakparton volt kénytelen kitenni. A szállóban érthetetlen módon csak kevesen reggeliztek, pedig innen a várra gyönyörű a kilátás. S a szálló előtt ötpercenként hagyományos öltözhetbe bújt huszárok lovagoltak el. Sajnálhatja, aki nem látta. És sajnálhatja az is, aki a Benedict módra készült Gresham omlettet kihagyta.

A várost mára gyönyörűen fellobogózták, csak azt nem értem, hogy a szervezők miért nem adnak minden ünneplő kezébe is egy-egy zászlót, és akkor nem szinte kizárólag piros-fehér sávos, hanem nemzeti lobogó is lengedezhetne mindenhol.

A Kossuth térről az Erzsébet tér felé hirtelen egy rendőrautó keresztezte az utamat, de mindenhol nyugalom uralkodott.

Az Erzsébet téren kétezer ember álldogált, a téren kisszínpad, kódolatlanul folyt a magyarok dicsérete, és mindenki nagyon helyes volt, senki nem taposta el a növényeket sem. Tetszik, hogy civil kulturális egyesületek is magukénak érzik az ünnepet.

A Hősök terén magyar néptáncot mutathattam meg a kedvesemnek, aki New York-ból érkezett hozzánk. Annyira örültem, hogy ő is szemtanúja lehet, milyen sokszínűen ünnepeljük történelmünket.

A kisföldalattin egy fiatalember arra akart rávenni, hogy az Astoriától néhány embert próbáljunk magunkkal vinni a Blaha Lujza térre. Sajnos siettem, de a mézesmadzagot még javasoltam neki, aztán elbúcsúztunk. Még éppen időben, hogy Orbán Viktort, az ellenzék vezetőjét hallhassam szónokolni, és a a kuruc portál munkatársait láthassam dolgozni. Budapest, ma is nagyon szép szépen viselkedtél.

Nem akarom a firka blog kenyerét elvenni, de nem hagyhattam, hogy ezek a művek elsikkadjanak. A képeket, az Index budapesti tudósítója, Bence, videós meeting közben készítette. A festőállvány egy laptop volt. És éljen a cerka.

Ezt a két képet az elmúlt napokban fotóztam, és teljesen elaléltam, hogy mennyire eksztatikus örömet okoz itt élni, az utcán járni, és főpolgármesternek lenni. Budapest gyönyörű város, de leginkább csak alkonyatkor és éjszaka, amikor nem látszik ami körülöttünk van.

Főpolgármesterként érzem, hogy nem szabad szó nélkül hagyni Budapest rettenetes levegőjét és a koszt sem, ami körülvesz minket, hanem tenni kell ellene. Én ezért is költöztem Budakeszire. A világvárosban viszont mostanában villamossal kezdtem közlekedni, és a következő megállapításokat tettem.

Ha egy járműre - például a villamosra - felszállok, megállok, a lábamat megvetem, megkapaszkodom, de aztán nem maradhatok egy helyben. Az utazás során többször is arrébb kell állnom és fogást váltanom.

Budapest főpolgármestereként tudom, hogy ha ilyenkor bármihez hozzáérek mindenhol milliónyi baktérium, bacilus, kórokozó ragad a kezemre, amik legvégül a szervezetembe kerülnek. Ráadásul, ha kapaszkodás közben fogásváltásra kényszerülök, az már megkétszereződött valószínűséggel, majd további három-négyszeresére is megnövelheti a fertőzés, megbetegedés veszélyét, amit ezek az apróságok okozhatnak nekem, és persze mindannyiunknak.

Azt is tudom, hogy a fővárosiak közel fele minden nap tömegközlekedési eszközzel, azaz BKV-n közlekedik. Kivéve persze a hétvégét, de akkor is elegen. Közülük a legtöbben legalább egyszer az utazás alatt megkapaszkodnak vagy más módon hozzáérnek a korláthoz, kapaszkodóhoz. Ezek szerint az egymillió utas a napi 4 millió utazás alkalmával legalább négymilliószor ér hozzá a korláthoz.

Megkérdeztem Regőczi Miklós BKV-s kommunikációs vezérigazgató-helyettes urat, hogy milyen gyakran törlik a kapaszkodókat, korlátokat a cégnél. Szerinte takarítási ütemterv szerint, de ez nem napi, hanem csak heti szintű korláttörlést jelent. A válasz ledöbbentett, mert így meghatványozódik a fogózkodóról ránk leselkedő veszély.

Nem tudom, hogy Antal úr távoztával sikerül-e valamilyen megoldást találni a problémára, de ha újraválasztanak, ígérem, világvárosi köztisztasági javaslatcsomagot készítek. Addig is húzzanak kesztyűt.

Megérkezett a tavasz, a napsütéses órák száma egyre több, a nők vidáman mosolyognak, kinyíltak a hóvirágok, és kinyitottak a kiülős helyek is. Budán, az I. kerületben a Café Créme Corner remek hely, ők lehetettek a fővárosban az elsők, akikhez már este is ki lehet ülni.

Az alábbi garázsmúzeum, gagyigyűjtő, eklektikus hétvégi sufni vagy bárminek is hívhatjuk, a vár aljában lévő Toldy utca egyik garázsában található. A rádiók működnek, az érmeket a bácsi egy barátjától kérte el, aki ki akarta őket dobni. Ottjártamkor kellemes rock and roll szólt az ötvenes évekből.

Nálunk szakavatottabb és elhivatottabb kollégák, bloggerek majd utánanéznek, hogy mi lehet a háttérben, de tegnaptól a BKV minden egyes jegyvásárlás után nyugtát állít ki. Én csak azt nem értem, hogy ha az Apeh szerint a BKV-nak kötelező nyugtát adnia, akkor a közlekedési vállalat az elmúlt évekkel, hogyan fog elszámolni? Továbbá csak rögzíteném, hogy a kirívóan rossz és lassú szolgáltatásnak egy újabb pofont adtunk. Tegnap legnagyobb meglepetésemre a jegypénztáros hölgy, miután letépte a jegyemet, elkezdett nyugtát írni, mondom: Hagyja a nyugtát, mert sietek, de nem hagyta, hanem felnézett, és erőteljesen nyomatékosítva minden szót azt kérdezte: És akkor maga fogja a 150 ezer forintos büntetést kifizetni?

Még néhány óra hátra van a kampánycsendig, ezért gyorsan posztolom a vörös szegfűs, lufis nőnapi megemlékezőket, vagy demonstrálókat, esetleg szocialista szimpatizánsokat, akik a Wesselényi utcában gyülekeztek. A Battyhány téren Nagy Gábor András Tamás Zoltán Miklós polgármester legszélesebb választási mosolyát vetette be. Ugyanott, a vásárcsarnokban pedig a Túró Rudi promotált.

Sajnálatos módon egyfajta romantikus bája van annak, amint a ballonkabátos öreg nénike a a tatyójából eteti a galambokat. Pedig a galambok fertőző betegségeket terjesztenek, mocskosak, és össze-vissza szarják a várost. A galamboktól rosszul vagyok, amikor közöttük elsétálva hirtelen felrebbenek, attól meg kifejezetten berezelek. A galambok etetését a főváros legtöbb kerületében jogszabályok tiltják. Ehhez képest ma ezt láttam a Batthyány téren.

Már többször beleütköztem a metrón ebbe a hirdetménybe. Egy autósiskola reklámja, amely valamilyen versenyben, Budapesten a legjobbnak mondja magát. De ki az, akinek erről a képről nem az anyósülésen kidagadt nyaki erekkel üvöltő vizsgabiztos jut az eszébe? És ki akar úgy megtanulni vezetni, hogy folyamatosan üvöltöznek vele?

A Kultiplex körül áll a bál, ami a főváros kultúrpolitikájáról ad némi ízelítőt. De erről majd később. Hétfőn délután a környéken járva, arra figyeltem föl, hogy a hétvégi vihar ugyan már réges régen elhúzott (elszelelt) az országból, de nyomait még mindig nem sikerült eltakarítani. A Markusovszky tér:

A Budapest Rekonstrukció nevű szervezetről életemben először a múlt héten hallottam. Ők arra bizonyíték, hogy a fővárosban nem mindenki zombi, és hogy vannak civilek, akik ha Budapest egyik gusztustalan részén járnak, nem csak a szájukat húzzák, és sűrűn anyázva az önkormányzatra mutogatnak, hanem öntudatos lokálpatriótaként a szemetet felemelik a földről és kidobják, vagy nekiállnak, és rendberaknak egy parkot. Alább, a Markusovszky tér, múlt heti, rendbetétel utáni állapota látható.

Amikor ezeket a képeket nézegettem, a Szexmisszió című lengyel film képei jutottak eszembe, de nem az egyneművé vált világ, hanem a föld alá kényszerített élet. Az első kép január 23-án, szerdán délelőtt 10-kor, a napsütötte Károly körúton készült.

Percekig úgy fotóztam, először a Merlin ablakából, aztán élesben az utcán, hogy alig néhány járókelő tűnt fel, és lámpaváltásonként csak féltucatnyi autó közlekedett. Hova tűntek az emberek?! Mindenki otthon maradt?! Oknyomozásom közben aztán a mozgólépcsőn megtaláltam néhányukat.

A szél Magyarországon, hol máshol, Budapesten volt a legerősebb. A lágymányosi részen 141 kilométer per óra sebességet mértek.

A szél a fővárosban nemcsak átsuhant, hanem fákat csavart ki, ezért egy temetőt részben, egyet pedig teljesen be kellett zárni. A több száz kilós törzsek ugyanis sírköveket törtek össze, és egyébként is életveszélyes ilyenkor a szabadban. Szombaton tízen sérültek meg, a károk egyelőre felbecsülhetetlenek - írja az Index.